Határon túl…

Határon túl…

Nemrég estünk haza Ausztriából, ugyanis egy húsüzemben dolgozunk Salzburgban. András henteskedik, én csomagolok. A 25 év irodai munka után embertpróbáló. Nem csak az a baj, hogy nehéz ládákat kell felemelni, hogy hideg van nagyon, hogy marha gyorsik folyik a hústömeg az asztalon és villámgyorsan be kellene csomagolni, előtte nem ártana fel is ismerni az alkatrészt, hogy a megfelelő német nyelvű címkét tegyem a csomagba. Nem nagyon vesznek emberszámba minket. Dolgozok, eszek, alszok. Ennél többre nincs energiám. Ráadásul délutános műszakban dolgozunk éjfélig, hajnal egyre érünk haza. Állítólag az éjfél előtti alvás az, ami pihentet. Akkor én ezért vagyok örökké fáradt. A kezeimet nem nagyon érzem, igaz a hátamat se. Elég sokat bőgök, és azon gondolkozom, hogy ezt komolyan én akartam. Hogy örültem, amikor felvettek. Mondjuk egy hét alatt kerestem annyit, mint otthon egy hónap alatt. Na, jó még egy darabig kihúzom. Mondtam olyat is a fájdalomtól a férjemnek, hogy keressen valami másik nőt, aki ezt bírja.

Minden hétvégén ingázunk, ugyanis a kertet csinálni kell, nem akkor amikor majd végleg hazajövünk, hanem most.

 

Meghoztuk a szeder töveket és most elültetjük őket. Nem is tudom már kinek az ötlete volt a szeder, de abból indultunk ki, hogy 2000 ft a piacon az ára, és nem sokan árulják. A családban többen nevetgélnek rajtunk, hogy milyen hülyék vagyunk, hogy ebből akarunk megélni. Meg hogy már most áruljuk a szedret, amikor még nincs elültetve se. A férjem szerint nem akkor kell piacot keresgélni, amikor már ott van a termés a nyakunkon. Én nem félek tőle, hogy nem tudjuk eladni, mert akkor csinálok belőle valamit.

 

András kihúzza a mérőszalagot, leveri a cövekeket, kijelöli a sort. Ahogy így elnézem marha hosszú. Elkezdjük az első lyukat kiásni. Andrásnál van egy ásó, nálam lapát. Ami visszapotyog föld, azt nekem kéne kiszedni a lyukból. Elég hideg van, fúj a szél, a kis kabátomat átfújja. Meg álmos is vagyok kicsit. 6 óra az utazás Ausztriából, nem nagyon tudok a kocsiban aludni. Nem sok kedvem van ehhez a lapátoláshoz, bár határozottan érzem, hogy ez a könnyebbik része. Kb 60 cm mélyen kell kiásni a lyukat. Azért az elég sok. Ásó, lapát, ásó, lapát. Halad ez, csak nagyon lassan. A hátam is fáj, pedig csak most kezdtük. Na, az első lyuk készen van. Odébb megyünk fél métert. Még 26-ot kell kiásni. Végignézek a soron, alig látni a végét. Ja, én jövök, lapátolni kell. Addig András pihen egy kicsit. Ásó, lapát, ásó, lapát. A sor közepe táján az én kedves, aranyos férjem, egyszerre elkezdi masszírozni a hátam, éppen megdöbbennék, mert ilyet magától nem nagyon szokott csinálni, mire megnyugtat:

– Csak azért csinálom, hogy bírjad, és ne nekem kelljen az egészet megcsinálni.

Jól választottam! Mindegy miért csinálja, jólesik. Megyünk tovább. Amikor nem lapátolok, azt számolgatom, hogy mennyi van már kész, és még mennyi van hátra, hol ide, hol oda tekintgetek. Úgy ítélem meg, hogy elég lassan haladunk. És ez még csak az első sor. Ajaj, milyen sok sor lesz itt még. A férjem megérzi mire gondolok:

– Biztos ezt akarod, hogy mindet betelepítsük szederrel?

– Persze, akik sírva vetnek, vígadozással aratnak – mondom – most ugyan elég keservesnek látszik nekem ez a dolog, de amikor majd szedjük a finom szedret és megesszük vagy eladjuk, akkor majd örülni fogunk.

– Te tudod – mondja és dolgozunk tovább. Sokat nem beszélünk. A szél is kiveszi az erőnket, el vagyunk foglalva a gondolatainkkal.

Jó sok idő múltán megvan a 27 lyuk. Mindegyikbe teszünk trágyát, iszapolunk, én tartom a szedertövet, András visszahúzza a lyukba a földet, lenyomkodja. Megyünk tovább a következőhöz. A végén még egy locsolás következik.

 

Meg is éheztünk végre. Még jó, hogy nem most maradt otthon a sült hús, az egy másik történet. Égre-földre kerestem ebédkor a húst, de sehogy se találtam, mire végül nagy nehezen bevallottam:

– Hát drágám, van egy rossz hírem.

– Micsoda?

– Otthon maradt a hús – mondtam, miközben a végignéztem a pléden, ahova leheveredtünk az öreg cseresznyefa alá.

– Akkor mit hoztál? – kérdezi nagyon türelmesen.

– Kenyeret, sajtot … uborkát.

Utólag azt gondolom, hogy nagyon jó ötlet volt az a sajt, mert ha az nem lett volna, szerintem akkor lehet felidegesedik András, de így nem lett gond. Miután már jól lakott és a kedve is jó volt, megkockáztattam, hogy azért maradt otthon a hús mert siettetett.